Remek kilátás

A magas üléspozíció, az első ajtók háromszögablakai és az ajtókra szerelt külső visszapillantó tükrök minimalizálják a holttereket, és azt a célt szolgálják, hogy a vezető jobban belássa az autó előtti és melletti területeket.

Hátsó radarrendszer (SRVD)

Az SRVD (Subaru hátsó járműészlelő rendszer) radarok használatával figyelmezteti a vezetőt, ha sávváltáskor egy másik jármű van a holttérben, és akkor is jelez, ha tolatás közben keresztirányból egy másik jármű közeledik.

Adaptív távolsági fényszóró (ADB)

A biztonságosabb éjszakai vezetés érdekében a különálló LED egységek összehangolt vezérlésével a rendszer úgy világítja meg a sötét területeket a távolsági fényszóróval, hogy az elöl lévő és a szemből érkező járműveket az ne zavarja.

Hátrameneti automatikus fékezés (RAB)

Tolatáskor az RAB rendszer radarérzékelőkkel figyeli az Outback mögötti területet, és ütközésveszély esetén előbb figyelmezteti a vezetőt, szükség esetén pedig a motorvezérlés korlátozásával vagy a fékek működtetésével be is avatkozik.

Kanyarkövető fényszóró (SRH)

A LED fényszóró fénycsóvájának iránya a kormány elmozdításával változik, ezzel növelve a belátható területet és a biztonságot pl. kanyargós országúton közlekedve.

SRS légzsákok

Egy ütközés során az utasok testi épségét a széria biztonsági berendezések egész arzenálja óvja, amibe beletartozik a két frontlégzsák, a két oldal- és függönylégzsák, a vezetőoldali térdlégzsák, valamint az első utasülésbe épített üléspárna légzsák is.

Kiváló manőverezhetőség

A szimmetrikus összkerékhajtásnak, az alacsony tömegközéppontnak, a fejlett felfüggesztésnek és a merev szerkezetnek köszönhetően a vészhelyzetek elkerülése érdekében tett hirtelen manőverek is biztonságosan végrehajthatók az Outbackben.

Automatikus járműmegtartó rendszer (AVH)

Az AVH helyben tartja a járművet, ha pl. piros lámpánál megáll, és leveszi a lábát a fékpedálról. Ha rálép a gázpedálra, az automatikus fékezés kiold, és máris folytathatja az útját.

Járműdinamikai vezérlőrendszer (VDC)

A járműdinamikai vezérlőrendszer érzékelők sokaságával figyeli és elemzi, hogy az autó a vezető által kijelölt íven halad-e. Ha a kerekek megcsúsznak, vagy a nagy sebesség miatt az autó sodródni kezd, a rendszer úgy módosítja az AWD rendszer nyomatékelosztását, a motor teljesítményét, valamint az egyes kerekekre jutó fékerőt, hogy a jármű a kijelölt íven maradjon.

Aktív nyomatékvezérlés

Kanyarodás közben az aktív nyomatékvezérlő rendszer lefékezi a belső íven haladó kerekeket, amelyekre kevesebb forgatónyomatékot továbbít; ezzel egy időben több nyomatékot küld a külső kerekekre, ezért az autó határozottabban és precízebben kanyarodik.

Az utaskabin védelme

Ha az Ön biztonsága a tét, a Subaru nem elégszik meg a hagyományos megoldásokkal. Frontális ütközés esetén a SUBARU BOXER erőforrás és a sebességváltó az utasok maximális védelme érdekében leválik és eltávolodik az utascellától.

Automatikusan lehajló visszapillantó tükör

Ha hátramenetbe teszi a sebességváltót, az utasoldali visszapillantó tükör automatikusan lehajlik, hogy a biztonságosabb tolatás érdekében Ön jobban lássa az Outback oldalánál lévő akadályokat.

Gyűrű alakú karosszéria-megerősítések

A gyűrű alakú merevítő vázak hatékonyan erősítik az utascella tetejét, ajtóit, a tetőoszlopokat és a padlót. Ez a kialakítás hatásosan vezeti és nyeli el egy esetleges becsapódás energiáját, megvédve az utasokat a sérülésektől. A szerkezet növeli a karosszéria torziós merevségét, ugyanakkor megőrzi annak csekély tömegét.